Napokig gondolkodtam, vajon melyik film érdemelte ki a megtisztelő pozíciót, hogy boncolgatása nyissa a blogot.
Akkora a választék, és annyi rossz film van, hogy a bőség zavara engem is elért.

Azonban egyik nap mikor olvasgattam a filmismertetőket, megakadt a szemem az egyik gyöngyszemen. Már ez alapján tudtam, hogy kibonthatom a nyugtatós dobozt és elkezdhetem magam Alzheimeres vérkecske-mongúz szintre butítani, mert
kezdődik a varázslatos utazás: „Amikor az űrből érkező gonosz velociraptorok felbukkannak Hawaii egyik szigetén, hogy lakhatóbbá tegyék a bolygónkat a fajuk számára, csak a Betolakodó Felkutató Csoport mentheti meg az emberiséget a kihalástól”.

Most, hogy megfelelő felkonfot kapott ez a „filmcsoda”, nézzünk kicsit mélyebbre. A forgatókönyvre és a szövegkönyvre rengeteg munkát fordíthattak a készítők. Ennyire idegtépő módon kretén történetet már nagyon rég láttam. Van benne minden, mi szem szájnak (hány) ingere: Kolonizáló velociraptor osztag, mindenkinél okosabb ősz hajú szkeptikus ezredes, (aki természetes módon minden nemű hadistratégiáját a George Custer zsebkönyvből vette), és végül, de nem utolsó sorban a fotózkodni vágyó modellek, akiknek egy része a Betolakodó Felkutató Csoporthoz szegül. El se tudom képzelni, milyen gyökérszedő/szívó őslakos találta k,i majd szerzett pénzt erre a műremekre.

De ha mindenki túljut ezen a szinten, és hajlandó elfogadni mindezt, utána még mindig szembesülnie kell a kivitelezés gyönyöreinek elengedhetetlen érdemével. Nem tudom, kinek az ötlete volt rákos, minimálbéres grafikusokat megfizetni, de ajánlott lett volna legalább meggyőződniük arról, hogy a Paint-en kívül a fent említett illetők tudnak mást is kezelni egy gépen. Azt a grafikai gyík holokausztot, amit itt látunk, nem lehet leírni emberi szavak és a jó ízlés határain belül. A kalózfilmezésről és a sufni kameráról meg még szót se ejtettem, és nagy valószínűséggel nem is fogok, mert az emlékek fizikai fájdalmat okoznak jelenleg is.

És most hogy már letudtuk a gyíkokat meg a forgatókönyv gyönyöreit, térjünk rá a majmokra. Ez a film ugyanis az Aranymálna negyedik elődöntőjének a selejtezője lehetett, mielőtt lefújták. A „színészek” alakítása és arcmimikája már-már idézi egy grillsütő rejtett művészi vénáit. Annyira nem tudják, hogy hol vannak és kik is ők valójában, hogy néha fel véltem fedezni a kamerába vetett a tekintetükben: Kérlek, segíts!!!

Tehát összegezve: ez a másfél órás teremtmény masszív agygörcsöt képes okozni pusztán a Hawaii látkép agresszív velociraptorosításával és a szereplők intelligenciájának tüzetesebb hiányával. B-filmes körökben ugyan mérföldkőként él a tudatomban (most már a hangokkal együtt) de még mindig csak saját felelősséggel ajánlom bármelyik képkockájának a megtekintését.