Sok minden fix, és bizonyos a világunkban. Az ég kék, négy dimenziót fogunk fel jelenleg mint emberek, a naprendszer óriási és az Asylum munkáinak eszmei értéke pedig megegyezik egy halálos patogén kórokozóéval. Sajnálatos módon a hosszú kiesésem okán elfelejtettem e utolsó törvényt, és félig ugyan ájultan, de úgy ültem le ez elé a film elé, hogy hátha megváltoztat bennem bármit is. És meg kell mondjam őszintén, minden egyes perc felüdülés volt az eddigiekhez képest. Szinte élveztem a műremeket. Kellően minimalista volt és hű a költségvetéséhez, egy nagy hibát leszámítva abszolút középszerű volt. És meg kell valljam, még a maga kretén módján szórakoztató is, de most inkább summázom nektek, miről is beszélek.

Íme, itt vagyunk. Ismételten egy Asylum szombat, és ismételten egy agyérgörcsben gazdag másfél óra. Úgy gondoltam, ha már belevágok ebbe, minden egyes sárkányokat nyomokban is tartalmazó filmjüket előre veszem a sorban. Ezekből szám szerint négy van, ez pedig még csak a második közülük, ezért igen hosszú szenvedésnek nézek elébe. De nem gondolkozom a jövőn, hisz minden maradék lelki energiámat felemésztette, ez a filmnek becézett celluloid szörnyeteg.

Imádom a Zs kategóriát. Nincs még egy olyan színvonal és ízlésficam szint, amely megtűrne akár papíron is olyan ötleteket, mint egy halálos, pusztító, gumiszörny családi tragédiájának boncolgatása. De mivel itt vagyunk, ez csak egy átlagos kedd délután. A magyar fordítók pedig ezen a kategórián belül sziporkáznak a legjobban. Vegyük csak a címeket, melyek az esetek kilencven százalékában tökéletes leírást nyújtanak nekünk a várható fejfájásunk okairól. Mindegy hol futunk bele ezekbe a művekbe, a végeredmény mindig ugyanaz lesz: Heveny undor és a megbánás könnyei. Szóval lássuk is, mit garantál nekünk ez a förmedvény.

Tudtam, hogy eljön ez az idő is. Halogattam, tartogattam és kivártam, hátha köddé tűnik, de sajnos mégis rákényszerültem. Hölgyek és urak, illetve egyéb létformák, kik elvetemült, groteszk, perverz pillanataikban ezt olvassák, eljött az Asylum filmek ideje.

Ha rossz filmeket nézel vagy róluk írsz, egy idő után ebbe a megkerülhetetlen, mára már fogalommá kristályosodott stúdióba biztos, hogy bele fogsz ütközni. Aki a The Asylum stúdióról még nem tud semmit, az házszámot tévesztett, vagy netalán olyan szerencsés, hogy nem épült még be a tudatába ez a filmművészeti idegparazita. Tehát aki így áll, az meneküljön, amíg tud!!!

Tudjátok, aki ismer engem, az gyakran keres fel azzal a kéréssel, hogy adjak neki valami idegrost kontinuitást akadályozó, precíziós audiovizuális mérget, amit alkalmazhat kedves "szerettein". Egész eddig hasraütés-szerűen mondtam nekik valamit, ami erre a célra tökéletesen alkalmas. Ám ezen a héten találtam valami érdek- illetve záróizom feszítő baromságot. Készen álltok? Ez esetben jönnek a Króm Angyalok.

Wow! Ez egy nehéz szülés volt. Több hónap után itt vagyok, és erős kényszerpihenő után ismét nekiesek az agyérkő elsajátításának. Remélem, több sikerrel járok, mint legutóbb. És hogy miért is ez a hosszú és kimerítő felvezetés? Ennek oka nem más, mint az a tény, hogy ez a film fizikailag bántott engem.

Nem hittem volna, hogy meg fogok lepődni rajta vagy bármi olyat fog rejteni, amit nem láttam, de sikerült neki. Egyszerűen nem térek magamhoz olyan szinten pusztította az agysejtjeimet ez a förmedvény, aminek címrövidítése teljesen véletlenül megegyezik az amerikai pornó Oscar rövidítésével (utólag sok mindent magyarázott). De végül is akkor kezdjünk bele, hátha átlátjátok, miért is.

Napokig gondolkodtam, vajon melyik film érdemelte ki a megtisztelő pozíciót, hogy boncolgatása nyissa a blogot.
Akkora a választék, és annyi rossz film van, hogy a bőség zavara engem is elért.