2015. szeptember 06. 00:45 - Fluxuskecske

7. Sárkányölő lovagok (Dragon Crusaders) 2011

Avagy a Disznódémon sárkányok bosszúja

51fmqc8qpnl_sx940.jpgSok minden fix, és bizonyos a világunkban. Az ég kék, négy dimenziót fogunk fel jelenleg mint emberek, a naprendszer óriási és az Asylum munkáinak eszmei értéke pedig megegyezik egy halálos patogén kórokozóéval. Sajnálatos módon a hosszú kiesésem okán elfelejtettem e utolsó törvényt, és félig ugyan ájultan, de úgy ültem le ez elé a film elé, hogy hátha megváltoztat bennem bármit is. És meg kell mondjam őszintén, minden egyes perc felüdülés volt az eddigiekhez képest. Szinte élveztem a műremeket. Kellően minimalista volt és hű a költségvetéséhez, egy nagy hibát leszámítva abszolút középszerű volt. És meg kell valljam, még a maga kretén módján szórakoztató is, de most inkább summázom nektek, miről is beszélek.

Mindjárt az elején, a gonosz hajzselégyár vidám kalózai (akik elkötötték a rendező kis ladikját), támadást intéznek egy falu lakói ellen, akik épp a Karib-tenger kalózai Zs kategóriás és természetesen középkori változatának a színházi darabján mulatnak, amit egy rögtönzött szakadt lepedő díszlet extravagáns csillogása előtt prezentálnak nekik. A kalózok természetesen jegyvásárlás helyett jogot formálnak a műsorváltozásra és fosztogatva mészárolni kezdik a nézőközönséget, illetve az előadóművészeket. Ezt a konfliktust távolról meglátja pár, az előző este folyamán illuminálódott, dezertőr keresztes lovag és a falu segítségére sietnek. Kényelmesen megfosztják a kalózokat létfunkcióik problémás birtoklásától és elindulnak kiszabadítani az egyetlen nőt, akit elhurcoltak a hajójukra.

Eddig a pontig elismerően bólogattam. Kijelentettem magamban, hogy ez eddig a stúdió legjobb filmje. Vártam, mi fog történni, de ekkor a világ darabokra hullott és elindult egy olyan idiotizmus maszturbáció a szemem előtt, mely kokszosra pirította az agyamat, ennek tetejébe pedig mindet felsorolni is igazi kihívás jelent. Lássunk hát hozzá: az elrabolt lány, akit apácának szántak, kiderül, hogy véletlenül megátkozza a megmentőit, arra kárhoztatva őket, hogy Disznódémon sárkánnyá válva vegetáljanak a végtelen sztyeppéken ezentúl. A lovagok elhatározzák, megtalálják a gyógymódot. Ám közben rá kell jönniük, a Disznódémon sárkány manifesztáció elsődleges célja a nézők retinagyulladásán kívül az, hogy prédáikat zombivá változtassa. Azonban a lány a zombi kalózok újbóli lemészárlása után megmutatja lovagjainknak a gonosz mágus kézzel írt fan made nekronomikonját, majd megtámadja őket a fogalmam sincs honnan, de idekerült Tom Cruise Zs-kategóriás kaszkadőrének az imitátora, és itt repedt el az agyérkövem.3791988efba2.png

Ez a film büntetés az emberi faj számára a sok éves környezetszennyezésért. Nem tudok más kicsit is releváns indokot találni a karmikus bűnhődésen kívül arra, miért létezik ez a szenny. De én mégis belevágtam ebbe, ezért hát folytatom a kálváriát. Lássuk csak azokat a hibákat, melyek nem kapcsolódnak ehhez a több ember által használt, WC papírszerű képződményhez, melyet forgatókönyvnek hívnak.

Kezdjük a legszembetűnőbbel; a hanggal. Nem tudom, hogy a magyar szinkront készítő szerencsétlen halálraítélt börtönbüntetett hibája vagy sem, de ilyen rossz hangkeverést még a régi hangalámondásos B-kategóriás NDK pornók se mertek felvállalni magukra. Az angol szinkronra érezhetően csak ráillesztették a hangot, és amint elkezdődnek a dialektusoknak nevezett Alzheimeres leguán intelligenciaszintjével megírt valamik, a hangerő hirtelen felugrik vagy teljesen eltűnik. Látszott, hogy még a készítők sem akarták ezt a kínzókamrában matinéműsornak kitenyésztett, celluloid szörnyeteget többre értékelni egy viselt tamponnál.

De ha még csak ennyi lenne a baja ennek az elfuserált home made videó koppintásnak, én teljesen elfogadnám és boldog lennék. Azonban erre a filmre az Asylum aranycsapat teljes legénysége összefogott, hogy egy idegpusztító fegyvert kreáljon.

nevtelen.pngItt vannak először is a Merlin életét igen nagy becsben tartó, előző írásom tárgyából ismeretes szereplőgárda tagjai. Példának okáért, az előzőekben Merlint megszemélyesítő, ifjúéveit járó zseni, ki itt a hős szerelmes szerepét kapta, csak sajnos ugyanolyan könnyfakasztóan idegesítő, mint amilyen az előző próbálkozásában. Megkapjuk még az Uther Pendragon álarcából kilépő, és itt teljesen más vezető szerepet kapó lóidomárt is, ki minden színészi képességét Steven Seagal kukkolása közben szerezte, így maradandó élményt visz a képernyőre. Benne van még az a nő, akinek már a nevére sem emlékszem, de tüzetesebb kutatás után rábukkantam emberekre akik állítják, hogy benne volt, és utólag belegondolva valami főszerepféleséget is kapott, de nem tudom felidézni semmilyen jellemvonását sem. Azonban ők mind eltörpülnek a nagyágyúval szemben, aki nem más, mint az ügyeletes női szerepet kitöltő harcművész, (valószínűleg) kiöregedett modell - és még ki tudja milyen szerepeket magára öltő - kemény nő, Cecily Fay. Direkt és szánt szándékkal nem hozom szóba a színészkedést vele kapcsolatban, ugyanis amit ez a nő produkál a játékidő alatt, az egyszerűen leírhatatlan szenvedést tud okozni. Viszont lépjünk tovább.

A látványeffektekre sem lehet panasz. Az előző filmjeikhez képest és Asylum viszonylatban remek, sőt minőségi egytől egyig. Csak sajna az éttermek étel szerinti viszonyítás pontja sem a teveürülék, ezért itt bármilyen jó ízléssel rendelkező embernek is értelmileg degradáló a látvány. Egy-egy CGI láttán komolyan eltöprengtem, hogy én is felveszem a stúdió látványtervezőjének a szerepét, mert ilyen téren közel hasonlóra vagyok képes 3 doboz temperával és két igen izgatott kisgyerekkel karöltve. Nem tudom hova merre lehet még süllyedni ilyen téren, de várni fogom. Szeretem a kihívásokat...

Lássuk hát mindezek végén mit lehet leszűrni erről a jellegét vesztett, osztódással szaporodó, audióvizuális vírusról. Bárki, aki rászánna az életéből másfél órát egy rossz filmre, könyörgöm, ne tegye. Éljen boldogan és tudatának birtokában. Fogyasszon rengeteg alkoholt és butítsa magát vele, mert sokkal szórakoztatóbb élményben lesz része.4909357_6nna9gqeaemqtks8sdag_b6mtdyb6oypy_xz6u8qwaatmwp_hlrlvtzf3adlnyltccz2i_ydxoi1fzulsghifw.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trashfilmteka.blog.hu/api/trackback/id/tr37763588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám Réz 2015.11.05. 20:35:00

Nagyon, nagyon, nagyon..... de főleg....
süti beállítások módosítása