2015. június 08. 12:18 - Fluxuskecske

2. AVN: Alien Vs Ninja 2010

Avagy Külföldi idegen vs Latex Segg

alien_vs_ninja_avn_2d_o-ring_high.jpgWow! Ez egy nehéz szülés volt. Több hónap után itt vagyok, és erős kényszerpihenő után ismét nekiesek az agyérkő elsajátításának. Remélem, több sikerrel járok, mint legutóbb. És hogy miért is ez a hosszú és kimerítő felvezetés? Ennek oka nem más, mint az a tény, hogy ez a film fizikailag bántott engem.

Nem hittem volna, hogy meg fogok lepődni rajta vagy bármi olyat fog rejteni, amit nem láttam, de sikerült neki. Egyszerűen nem térek magamhoz olyan szinten pusztította az agysejtjeimet ez a förmedvény, aminek címrövidítése teljesen véletlenül megegyezik az amerikai pornó Oscar rövidítésével (utólag sok mindent magyarázott). De végül is akkor kezdjünk bele, hátha átlátjátok, miért is.

Egyből a közepébe lássuk a sztorit, mert az van neki: Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kastély, ami a szadomazo és kötőklub tulajdonában állt (a film szerint ninják, de ez mellékes). Ám de nem élhették békés kis életüket, mert jöttek a huligán másik ninják és felrobbantották a klubhelyiséget, majd miután a kötőklub közös megegyezéses alapon meg akarta őket ölni, gyorsan elhaláloztak acél-túladagolásban. Főhőseink a vandálok, akik megölték őket. Név szerint Belőtt Séró, Szakáll Vokál, Latex Segg és Hidrogénezett Kutyám-majom. Ezek négyen nagyon élvezik az életet, míg nem egy meteor, ami tőlük pár kilométerre lezuhan, el nem hozza a halálos békakoton embert. Elnézést a sarkításért és a kiforgatásért, de ha másképp írom, akkor lefagy az agyam. Van itt minden mi szem/szájnak hányingere. Homokos szemkötős (kalóz) ninja, gázálarcos szellem testőrség és a végén még félig emésztett pislogós kondom is, ami a felső légutakban lerakódva szedi áldozatait és változtatja zombivá az embereket, akik ettől az érzelmi töréstől angolul káromkodnak. Természetesen Latex segg olyan vonzó, hogy még az űrlény békakoton embernek is meglesz egy bunyó keretei közt, de ez már tényleg csak hab az ürülék kupacon.

Egyszerűen fáj, amit művelnek az úgynevezett készítők a kamera mindkét oldalán. Borzalmas mélységekbe lökve bármit, amiben a szürkeállományunk még reménykedik. A film körülbelüli 80 perce óráknak tűnt. Meg kell valljam, nem először esek neki ennek, de azért mégis kicsit sok volt ez egyben. És most nyugodt szívvel abbahagyhatnám ezen a ponton, elkönyvelve a minőséget, de nem teszem, helyette meghurcolom még a filmet, mert most már miért is ne?

Térjünk csak rá azokra, amiről beszéltem. Folytassuk a színészgárdával. Ismételten erős szónak tartom a színész kifejezést pocsékolni ezekre a végbéltükrözött kúpos csigákra, szóval bemutatom őket részletesebben.

  • avn-tree-1_jpg.jpgItt van kezdésnek a főhősünk, Szakáll Vokál, aki valamilyen földművelő családból lett ninja és ezért mindegy, hogy ő mit tesz, ki van közösítve haveri társaságával együtt, mert a rendező azt mondta. Ő a legerősebb csillagharcos (mert miért ne) közülük, hisz meteorként zuhanva is drámaian érkezik a földre vissza, és még kardpárbajt is vív a gonosz békakoton emberrel.
  • Ezen kívül még ott van Belőtt Séró, aki non stop a haját piszkálja, révén ő akar a következő reklámarca lenni bármelyik francia cégnek. Azonban a menedzsere nem közölte vele, hogy a békakoton ember elleni harc nem sokat lendít a karrierjén, ezért a film végére megtanítja zombi társait angolul, káromkodva énekelni. És ő az a zseni is, aki 100%-ra veszi, hogy a békakoton ember külföldi. mint a lőfegyverek. (Azért ilyenkor elképzelek egy német piacot: lőfegyvert, csirkét, békakoton embert tessék!!! )
  • A sort majdnem bezárva itt van még a Hidrogénezett Kutyám-majom, aki az ügyeletes vicces ember a csapatban, de annyira, hogy még a halálon keseregve is nevetni szokott. Hobbija a beyblade-zés, amit át is ragaszt később Szakáll Vokál-ra. Neki köszönhetjük még az agysejtjeink pusztulásának 90%-át is. És rá fogja rakni mindenki a tétjeit, hogy mikor hal már meg.
  • Végül, de nem utolsó sorban Latex Segg, aki természetesen női ninja. Ő az, akit azért piszkálnak a többiek, mert nő, és az égvilágon mindenki pásztorórát akar adni neki ezért. Ezt olyan szinten értsétek, hogy még az űrlény is meg akarja csöcsörészni az egyik jelenetben, majd amint nem sikerül neki mérgében szexpózok közben verekedik vele. Erre még rádob egy lapáttal, hogy non stop a csaj ágyékából/fenekéből indul ki ilyenkor a kamera. Szóval, ha másért nem, ezért megéri (NEM!) megnézni ezt a remekművet.

5201253448_5a308e10f7.jpg

Most, hogy az agysejtpusztító véglényeket felsorakoztattuk, lássuk, hogy miként láthatjuk egyáltalán őket. A kameraállások vitán felül borzalmasak, a vágás pocsék és az effektek... na, igen. Az igazi mélypont a gumiszörnyön túl néha belekerülő animáció, ami enyhén szólva annyira élethű, mint amilyen hasznos egy vakond házőrzőnek. Nem viccelek, harmadfokú kötőhártya-gyulladást lehet kapni a látványvilágtól, aminek ráadásul nagy része egy erdőt mutat csak. Emellé pedig társul a japán metálban és komédiában keveredő szólamai a hangzásvilágnak. Egyszer vicces akar lenni, egyszer meg kemény, ahogy a film is mindent akar, de a ZS-kat fenekéig ér fel csak vele.

Mit is mondhatnék összességében erről az alkotásról? Először is mindenképpen kerüljétek messziről. Ám ha mégis ráveszitek magatokat csak valami nagyon durva drog mellé ajánlom (ahogy valószínűleg a magyar felirat készítője is tette). És ne feledjétek; a felső légúti, pislogós, használt, félig emésztett kondomfertőzés nem vicc, keressétek fel a háziorvost mindenképp, ha a tünetek nem enyhülnek sós vizes gargalizálástól.alien_vs_ninja_04_stor.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://trashfilmteka.blog.hu/api/trackback/id/tr637515968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása